Amikor a művészet világába lépünk, gyakran a nagy, nyitott terek és a fényűző vásznak jutnak az eszünkbe. Pedig a szöglet – ez a rejtett, sarkvidékszerű pont – legalább ilyen izgalmas és inspiráló lehet. Egy szöglet egy tér legintimebb sarka, ahol a zaj elcsendesedik, és a kreativitás legbensőbb szikrái lobbanhatnak fel. Ez a hely, amely elsőre talán szűkösnek tűnik, valójában korlátok között is szárnyaló léleknek ad teret.
A szögletben megtaláljuk a lehetőséget arra, hogy árnyakkal és fényekkel játsszunk – éppúgy, ahogy a művészet teszi a vásznon vagy az alkotásban. Egy festő számára a szöglet izgalmas kompozíciós elem, amely tagolhatja a képet és feszültséget vihet a kompozícióba. Egy író vagy költő pedig a szögletben talán a legmélyebb, legintimebb gondolatait képes megfogalmazni, mert ott a világ zaja elhalványul.
A szöglet nemcsak térbeli, hanem lelki metaforaként is működik. A művész olykor épp ebben a “bezárt” térben talál rá saját hangjára, és ott bontakozik ki igazán. Ez az a hely, ahol a megszokott perspektívák eltérnek, és a szögletekben megbúvó ötletek várják, hogy napvilágra kerüljenek. Ebben a világban minden apró részlet – egy vonal, egy árnyék, egy halk dallam – jelentőséggel bír.
Amikor legközelebb belépünk egy kiállítóterembe vagy otthonunk rejtett pontjára, gondoljunk arra, hogy a szöglet nem csupán térbeli sarok, hanem a művészet egyik legszemélyesebb és legmélyebb dimenziója. Érdemes odafigyelni rá, mert a szögletben rejlő csend és magány gyakran szül igazán nagyszerű alkotásokat.