Az iparművészet és a kézművesség mindig is arról szólt, hogy maradandót alkossunk. Olyan tárgyakat, amelyek nem csupán szépek vagy funkcionálisak, de kiállják az idő próbáját. Ebben az értelemben az iparművészet gyökerei mélyen kapcsolódnak ahhoz a gondolathoz, amit ma körkörös gazdaságként ismerünk: értéket teremteni, anyagokat használni, megőrizni, javítani és újrahasznosítani.
Manapság a múzeumok és kiállítóterek egyre inkább teret engednek ennek a szemléletnek. Nemcsak a régi korok mesterműveit csodálhatjuk meg, amelyek önmagukban a tartósság és a minőség példái, hanem olyan kortárs alkotásokkal is találkozhatunk, amelyek konkrétan a körkörös gazdaság elveit hirdetik. A múzeumok gyűjteményeik révén mesélnek a tárgyak élettartamáról, arról, hogyan használták őket generációkon át, hogyan kaptak új funkciót vagy hogyan javították meg őket gondosan. Ez a történetmesélés már önmagában is szemléletformáló.
Az időszaki kiállítások pedig gyakran még direktebben reflektálnak erre a témára. Láthatunk tárlatokat, amelyek újrahasznosított anyagokból készült bútorokat, ruhákat, ékszereket mutatnak be. Olyan tervezők munkáit, akik nemzetközi hulladékból, kidobott elektronikai alkatrészekből, vagy éppen műanyag palackokból teremtenek új, értékes tárgyakat. Ezek a kiállítások nem csupán esztétikai élményt nyújtanak, hanem gondolatébresztőek is. Rávilágítanak arra, mennyi potenciál rejlik a hulladéknak” bélyegzett dolgokban, és hogyan formálhatjuk át a fogyasztói szokásainkat a kreativitás és az innováció erejével.
A múzeumokban és iparművészeti kiállításokon tett látogatás így egyfajta utazássá válik a fenntarthatóság jegyében. Megmutatja, hogy a szép és értékes dolgok nem feltétlenül újak, sőt, gyakran éppen az idő, a törődés és az újraértelmezés adja meg nekik igazi súlyukat és jelentőségüket a körkörös gazdaság szellemében.